Minap az idő múlásáról gondolkoztam. Vannak boldog pillanatok, mikor azt kívánjuk, hogy a jelen legyen örök, és felejtsünk el minden bút, bánatot. De a boldogság sosem tarthat örökké. Az idő ugyanis múlik, jelentkeznek újabb problémák, melyek bosszúságot, rosszkedvet szülhetnek.

Nyár legvégén volt, Augusztus 31-én, mikor nagyon szerelmes voltam egy lányba, mindenem odaadtam volna érte. Ezen a napon a húga beszélt velem, és elmondta, hogy nagyon látszik, hogy akarok valamit a nővérétől, és nyugodtan kérdezzem meg, mert hogy a nővére is akarja a dolgot. Szeptember elsején fél négykor össze is jöttünk. Iszonyatosan boldog voltam. Hiába kezdődött meg aznap a suli, akkor is felhőtlenül jó kedvem volt egész délután. Harmadikán, szombaton a Camponánál voltunk. Az a napvolt életem eddigi legszebb napja. Velem volt a barátnőm, velem volt a legjobb barátom, Roli, kint voltunk a bicós pályán… Aznap összejött minden amit akartam. De ez a nap is elmúlt, és eljött szeptember 7… amikor a világ sötétbe borult. A barátnőm minden indoklás nélkül szakított velem, majd szobafogságba kerültem… Totál padlót fogtam. Ezzel csak azt akartam leírni, hogy a pillanat soha nem áll meg, ha néha boldogak is vagyunk… És az idő múlása során vannak örömteli, és vannak keserű időszakok.

Van egy másik eset, mikor egy osztálytársammal egy kis alkohol hatására jobban összejöttünk, mint ahogy szokás… De valahogy nem is bántam. És mikor mellettem feküdt az ágyamban, azt mondtam: „Ilyenkor azt kívánom, bárcsak tartana ez a pillanat örökké…” De elmúlt… Az is elmúlt. Azóta párszor elbeszélgettünk róla, hogy ami történt, miért történt, de választ nem adtunk egymásnak. De ami megtörtént, elmúlt, már nem lehet megváltoztatni, . Hogy őszinte legyek nem is változtatnék, hiszen akkor boldog voltam. De ez már a múlt. A jövő is múlt lesz lassan, és egy idő után a jövőm szép lassan elfogy… de addig is keresem a jelent.

Laci